Sokat hallani az Y-, Z-generációkról, de ritkábban lehet találkozni a ma élő, idősebb generációk, mint a veteránok, vagy a G.I. nemzedékek bemutatásával. Az információs kor szülötteinek is fontos lenne, hogy megismerje nagyszüleik, dédszüleik nemzedékéket, ahhoz, hogy a generációs szakadék enyhüljön.
kép forrása: pixabay.com
A építő vagy veterán generáció (kb. 1925-1945) közül legtöbben már nem aktívak munkaerő-piacon. A nemzedék többsége nagyszülő, de találhatunk közöttük dédszülőket is. Sokan, ha tehették ugyanattól a munkaadótól mentek nyugdíjban, ahol elkezdték pályafutásukat és egyetlen szakmában vagy szakterületen dolgoznak egész eddigi életükön át. Jellemző volt a családi vállalkozás, gazdaság apáról-fiúra örökítése is. A generáció kommunikációjára a személyesség volt jellemző, hiszen a technológia nem volt még abban a korban, hogy a kapcsolatteremtésben lényeges szerepet játszhasson.
A veteránok és a digitális világ
Akkoriban sokat beszélgettek, a munkahelyen is fontosak voltak az értekezletek, a gyűlések. A leveleket, dokumentumokat vagy kézzel vagy írógépen írták, postán küldték el. Számítógéppel, internettel csak késői középkorukban vagy idősebb korukban találkoztak, ilyen módon egy részük digitálisan analfabéta, vagy digitális bevándorló. 8 éve, 2010-ben több, mint 50%-uk még nem vett részt semmilyen számítógép-használattal kapcsolatos képzésben. Újabban azonban egyre többen használják e generáció tagjai közül is az internetet, főként a közösségi oldalakat legfőképpen családtagjaikkal, barátaikkal való kapcsolattartásra. Médiafogyasztásukat főként máig a TV,és a rádió határozza meg.
Felnőni a háború alatt
Lényeges figyelembe venni a generáció megismeréséhez és megértéséhez azt, hogy „háborús” nemzedéknek számítanak, mivel a 20. század viharaiban nőttek fel: sokan harcoltak a fronton, helytálltak otthon ínséges időszakokban, túlélték válságokat és a rendszerek változását. Egy olyan korszakban éltek, amikor nagy ideológiák csaptak össze és hirtelen jövő rendszerekhez, irányzatokhoz és politikai áramlatokhoz kellett alkalmazkodniuk. Az alkalmazkodásvolt a túlélés és néha siker záloga is. Ebben az időszakban az életkorhoz köthető tapasztalatnak nagy tekintélye volt, a felettesnek, a szülőnek, a tanárnak a helyzetéből adódóan is automatikusan megadták a tiszteletet. Az iskolában a poroszos oktatási módszerhez szoktak, a családban a gyereknevelésben fontos szempont volt, hogy megtanítsák a szülők és az idősek tiszteletére, sokan még szüleiket is magázták.
Strausst és Howe (The Fourth Turning: An American Prophecy – What the Cycles of History Tell Us About America’s Next Rendezvous with Destiny, 1997) könyvének generációs osztályozása szerint az úgynevezett a „művész” archetípusába tartoznak tagjaik, csakúgy, mint sokuk Z-generációs (déd)unokája. A szerzők úgy látják, hogy az általuk meghatározott néhány különböző típus a történelem folyamán, ciklikusan váltja egymást.
A magyarországi veterán generáció felnőtté válásának időszakba kiváló betekintést nyújt Nádasdy Borbála (1939-) Zagolni zabad? című önéletírása és az ezt követő kötetek is.
A dédszülők: „Az első nagy generáció”
A G.I. nemzedék tagjai közül, már nagyon kevesen – valószínűleg nagy-, de leginkább dédszüleink, – csak az igazán hosszú életűek lehetnek közöttünk. A körülbelül 1901 és 1925 között születtek generációja, vagyis a mai kilencven év körüliek tartoznak ebbe a nemzedékbe. A név az angol general issue (magyarul közkatona) kifejezésből származik. A GI-ok a II. világháború katonáiként szolgálták hazájukat. A generáció egy része már megszületett az első világháború előtt és a másodikban pedig sokan harcoltak is benne és közvetlenül előtte a harmincas években a nagy gazdasági világválság idején lettek nagykorúak.
,„A GI volt az első nagy generáció, és ideje már, hogy újra nagy generáció szülessen” – mondta Strauss, a már korábban hivatkozott The History of America’s Future könyvében – „Olyan nemzedékre van szükségünk, amely felelősségteljes és polgári szellemű.”
Katonai hírnév vagy menekülés otthonról?
Tom Brokaw, amerikai újságíró egy könyvet is szentelt ennek a generációnak (The Greatest Generation), melyben úgy jellemezte őket, mint akik nem a hírnévért vagy elismerésért harcoltak a háborúban, hanem azért mert úgy gondolták a „helyes dolgot kell tenniük”.
Vannak, akik úgy látják, hogy Brokaw nem látja jól, hiszen kényszer alapján cselekedtek így, ahogy a Pán Péter Stop! blog Facebook oldalán egy komentelő is megosztotta egy családi anekdotát egy mondatban:
„Akik nem a hírnévért vagy elismerésért harcoltak a háborúban, hanem azért mert úgy gondolták a „helyes dolgot kell tenniük”” – Ez nagyon szép lenne, ha igaz volna. De inkább szomorú! Azért tették azok a régi fiatalok, mert muszáj volt háborúba menniük. Ha nem mentek, akkor katonaszökevényként dezertál és azon nyomban kivégzik. Az én nagyapám az 1800-as évek végén született, mind a két vh-ban szolgált (harcolt) közkatonaként. Nem hiszem, hogy aki békeidőben született és él, az el tudja képzelni a borzalmakat, a puha meleg életében, a kényelmes fotelből. Főként nem lehet és nem szabad párhuzamot vonni a „helyes dolgot kell tenniük” kifejezéssel. Óriási tévedés!”
Történészek, társadalomkutatók (például: Papp István A háború mint tapasztalat) szerint akkoriban a katonáskodás markáns jelzőpont volt a férfi életében: a serdülő- és férfikor közötti határ átlépését jelentette:
„Az önálló kaszálással egyetemben, amely ugyancsak a férfivá válás előfeltétele volt (Veres Péter is hosszasan részletezi első önálló aratását egy nagygazdánál, s közben megemlékezik az ukrán hadifoglyokkal kötött ismeretségéről), a katonának állott fiatalember felszabadult számos kötelem alól (a dohányzás és a kenyér megszegésének tilalma, ételszedés a tálból, hallgatás az asztal körüli beszélgetés során). Ezért is fordult elő, hogy az első világháború idején 17 éves legények is katonának álltak, hogy az apai függéstől szabaduljanak. A katonaságot a férfivá, emberré nevelés helyszínének is tartotta a paraszti közvélekedés, így a felmentett, szolgálatra alkalmatlan legényekről sajnálkozva, nem kevés lenézéssel szóltak még békeidőben is. Vagyis Veres Péter esetében nem csupán egyéni döntés volt a minél előbbi bevonulás kérdése, hanem a közösség általánosan vallott normáihoz való igazodás is. Persze ezek a normák éppen a háború rendkívülisége miatt változtak, de növekvő veszteségek inkább növelték, mint csökkentették a még be nem vonultakra nehezedő nyomást”
-írja Papp István.
Best years of our lives
Az amerikai álom letéteményesei
Neil Howe generációkutatótól megtudjuk, hogy bár e generáció nagy része már eltávozott az élők sorából a fiatalabbak emlékezetében úgy maradtak meg, mint akik összefogtak és egyre csak nyomultak előre.
Az amerikai álmot az Életünk legszebb évei, a háború utáni amerikai filmművészet egyik legdöbbenetesebb alkotásának mondata adja vissza a legfrappánsabban:
„Egy jó munka, egy kellemes jövő és egy kis ház elég lesz nekem és a feleségemnek”.
Rengeteg erőfeszítéssel ezt az álmukat sok-sok amerikai ember számára lehetővé is tették.
Bihari Péter 1914 – A nagy háború száz éve című könyve részletes és izgalmas történelmi áttekintést nyújt az első világégésről és azt megelőző és követő évekről.
Olvasnál még a témában, irány a Pán Péter, stop! blogra, ahol ilyen cikkeket is találsz:
Hippik, keresők vagy közízlést diktáló tinédzserek voltak egykor a mai 50-70 évesek?
Veszélyes embert hívtak hazánkba!
Szerző: Bereczki Enikő Minden jog fenntartva! Előzetes írásos engedély nélkül a cikk, a honlap tartalmi elemei nem helyezhetők el sem nyilvános, sem zárt adatbázisban.
