Y-generáció: a leggyakrabban szapult nemzedék

Elfuseráltak, lusták, önteltek és internetfüggők. Melyik nemzedékre jellemzőek ezek a sztereotípiák? Bingó, ha az Y-generáció jutott az eszedbe? De tényleg így van?

Akik még Walter Mitty-t és Bridget Jonest is megleckéztetik

Úgynevezett generációs szakértők, pszichológusok, szociológusok, antropológusok vizsgálják és kategorizálják az Y-generációt és a többi nemzedékeket, amelyek tanulmányozásában mérvadó szempont lett az információs technológia robbanásának hatása. Így nem is meglepő, hogy az internet korszakába beleszületett Y-generáció, vagyis a digitális nemzedékek első hulláma lesz leggyakrabban az elemzések legfőbb célcsoportja és egyúttal ők kerülnek legtöbbször az éles kritikák kereszttüzébe is.Több filmben visszataszító arcokként jelennek meg az arrogáns, sznob, kivétel nélkül (már szinte egyen)szakállas férfiak és legmenőbb cuccokban hanyagul feszítő magabiztos női szereplők, az technológia eszközöket professzionálisan használó és kreatív megoldásokkal bármikor naprakész Y-generációsok. Walter Mitty (Ben Stillert) és Bridget Jones (René Zellweger) életét is megkeserítette egy-egy tipikus Y-generációs főnök, akiknek fogalmuk sem volt arról hogyan integráljanak csapatukba egy-egy más generációba tartozó, más értékrenden szocializált alkalmazottat. De vajon nem túlzás a csapból is folyó ipszilon generációs kategorizálás?

Tagadhatatlanul sok igazság van abban az y-generáció kritikájában, ami a mai fiatalokról feljegyzésre kerül. Az ifjúsági kutatások, statisztikák eredeti célja az lenne ugyanis, hogy még jobban megértsük a körülöttünk élőket, saját magunkat és az alakuló tendenciákat. Mégis vajon mennyire lehet ezeket az információkat valódi tényanyagként elfogadni? Egy másik kérdés pedig az, hogy kire vonatkoztathatjuk ezeket az adatokat? A favágó bakancsos, szarukeretes szemüveget és kockás inget egyenruhaként viselő nagyvárosi multis dolgozókra vagy a Mucsaröcsögén munkanélküliségtől rettegő a külföldi munkán kívül más perspektívát nem látó fiatalemberekre? Hogyan is lehet például egy 30 ezer amerikai fiatalon elvégzett kutatás kimenetét hazai vagy – akár menjünk távolabb – mondjuk egy ukrán vagy grúz fiatalokból álló közösségre ráhúzni?

A megmondóember tudja a tutit?

Simon Sinek író és tanácsadó az Y-generáció problémáiról beszélt egy TED-előadásában (Technology, Entertainment, Design szavakból állt össze a név – technológia, szórakoztatás, dizájn – konferenciák globális sorozata), amely a Youtube-ra is felkerült. A brit/amerikai író arra a nagy kihívásra vállalkozott, hogy mindössze 15 percben összefoglalja azokat a legfontosabb jellemzőket, amelyek az 1984 után születettekre, az úgynevezett Y-generációra vonatkoztathatóak. A “Mi a baj az Y-generációval?” című videó magyar nyelvű megjelenése óta a hazai közösségi oldalakon is nagy népszerűségnek örvend, mondhatjuk szinte felszántotta az internetet. Egyik ismerősünk is posztolta a rövidfilmet, elképesztően sok érdekes komment, érdekes megközelítés, elgondolkodtató meglátás érkezett, amelyeket most tematizálva meg is osztunk. Mielőtt belevágnánk nézzük meg nagyon tömören mit is mondott az író ebben a filmben. Simon Sinek az 1984 után született fiatalok problémáit 4 fő ok köré csoportosítja. Úgy véli, hogy eleve már rosszul nevelték őket, mivel a szüleik azt sulykolták nekik, hogy különlegesek, még akkor is, ha semmiben nem tudnak eredményeket felmutatni. Amikor a felnőtt életben azzal szembesülnek, hogy már nincs senki mögöttük, aki pusztán szeretetből, érdemek nélkül is elismerje őket, sokan könnyen összeomlanak és beüt a kapunyitási pánik. Másik problémaforrásként az Y generációs fiatalok internetfüggőségét nevezi meg. Sinek a fiatalok munkához való hozzáállását sem tartja megfelelőnek. További probléma a generációra jellemző türelmetlenség. A négyévente esedékes nagy mintás magyar ifjúságkutatás rácáfol Simon Sinek némely vélekedésére. A 2016-os, idén hamarosan megjelenő kutatás szerint ugyanis a magyar fiatalok nemhogy túlságosan egyedinek érzik magukat, hanem inkább önbizalom-hiányosak.

Íme néhány olyan komment Sinek előadásról, amely nem a mai fiatalok leminősítésétől hangos és cizelláltabb a TED előadásnál:

Nem csak az ipszilonok küszködnek

Annyiban megvédeném a fiatalokat, hogy sajnos a net – kultúra kártékony hatásai messze nem csak az ő korosztályukat érintik. Mivel a „mindenhol net” jelenség egyik napról a másikra érte a lényegesen idősebbeket is, a jelenség újdonsága miatt ezeket gyakran az idősebbek is épp annyira felelőtlenül kezelik, mint az X, Y, Z-gen. Gabriella

Szülő vagyok. 21 éves a lányom és igyekeztem úgy nevelni hogy reálisan lássa a jövőt,az embertársait. Nem engedtem sokat netezni csak amennyit a suli miatt feltétlenül szükséges volt. Jelenleg tanul,mellette diákmunkában dolgozik. Szorgalmas és tettre kész, nyitott. De az emberi kapcsolataiban látszik hogy kilóg a kortársai közül ,mert nem egyformák az értékrendjeik .. Van egy 14 éves lányom is. Hát nála bizony jobban látom azoknak a csíráit amiket itt leírtál , pedig ugyanazon értékrend szerint próbáljuk őt bevezetni az életbe. Azt hiszem ez a korszellem már túl erős ahhoz hogy szülőként olyan erős befolyással legyünk rá, hogy ezeket a dolgokat ne úgy lássa mint a kortársai. Persze az is lehet, hogy mi csinálunk rosszul valamit.. Nem tudom. De azt igen hogy a fiataljaink nagy bajban lesznek, és ha ez így megy tovább jellemgyengék, önzőek lesznek és boldogtalan életük lesz.. Ès egyet ne felejtsünk. Sok szülő, felnőtt ember is ezen „értékkrend” szerint él, és nagyon kevés időt tölt el a gyermekeivel, házastársával…Sára

Az előadás maga érdekes volt, de olyan volt, mint sok TED Talk: felszínes (mert 15 perc kevés kibontani a részleteket), és közhelyes. Itt is sok közhely volt, ráadásul a technológiával kapcsolatos rész nemcsak erre a generációra igaz, szerintem az idősebb generációk is nehezen birkóznak meg ezzel a technológia dömpinggel. Az oktatásban például sok gondot okoz. Lemegy egy előadás és jó esetben csak a szünetben, megnézi az e-mailt, a híreket, a Facebook-ot. Rögtön olyan élményben van része, amit a következő előadáson csak akkor tudok felülmúlni, ha (kis túlzással) robbantok vagy valami más látványosat csinálok. A mi diákjainknál olyan komoly gond ez a technológia függőség, hogy az egyik kolléga azt javasolta a diákoknak, hogy akik nem tudják megállni, azok tegyék ki a tanári asztalra az okostelefonjukat a szeminárium előtt. Mindenki kitette, és mindenki nyugodtabb volt. András, egyetemi oktató

’94 után jöttem be a képbe, és teljesen egyetértek. Nem kell itt álszenteskedni. Nehéz, nem idegenként léteznem a mai világban.

Az 1-es nagyon szubjektív, családoktól függ. A 2-es meg nem csak a fiatalokra vonatkozik, legfeljebb rájuk még jobban, a social media szerintem néha az idősebbeket is meggyötri. A 3-asban be kell vallani van igazság. A 4-es meg, a mostani munkaadók nem y-osok és így természetes, hogy nem egyértelmű nekik, hogy mit kell a fiatalokkal kezdeni, hogy kell őket motiválni hosszú távon stb… A szeretetéhség jelen van, bár szerintem ez nemcsak generációs probléma. Azon hogy a valódi szeretettel és bizalommal nem igazán tudnak elsőre mit kezdeni szerintem nincs mit csodálkozni, a virtuális valóságban nem igazán lehet ilyen téren valós tapasztalatot szerezni. A tapasztalat hiányból adódó problémák megoldása leginkább a nevelőkre hárul.

További kihívások

Szerintem az alap jellemvonások: egocentrikusság, önmegvalósítás, karrierizmus, pénzsóvárgás, nárcizmus nagyrészt a közösségi média hozadékai és totálisan igaz a korosztályunkra. Ezt a fajta nevelési módszert a környezetemben nem igazán tapasztaltam, Amerikában el tudom képzelni, hogy ez a trendi … Viszont szerintem az, ahogy a mi generációnk a munkához, az életmódhoz hozzááll, az csak a kisebb probléma. Sokkal nagyobb gondok vannak az emberi kapcsolatok, érzelmi intelligencia területén. Az átszexualizált társadalomnak, a nemi szerepek totális elmosásának „köszönhetően” sokkal nagyobb pofára esésekkel fognak találkozni akkor, amikor egy sikeres házasság, kapcsolat felépítéséről van szó … csak még nem ért oda a generációnk, hogy ezekről is legyenek statisztikák. Szantina

Én a technológiához és egyben a neveléshez kapcsolódóan még azt írnám oda, hogy nem tudják elfogadni a NEM-et, emiatt is van, hogy egy életkorig szinte mindent megkaphatnak, ha megfelelő anyagi háttérrel rendelkező családban nevelkedik fel a gyermek.

-A technológia rész nagyon pontos, személy szerint ezt kiegészíteném azzal, hogy nincsen megfelelő védelem és ellenőrzés alatt a gyerek, a szülők sokszor a szexuális devianciákat veszik meg gyerekeiknek, a kütyükkel. Amíg régen az volt a jó, ha a gyerek csöndben van, az ma pont rossz jelnek számít. -A technológiához hozzátenném még a Marvellzmus hatását a mai generációra, amely nagyravágyást és hatalomvágyat tud kiépíteni, emellett depressziót és önbizalomhiányt is ki tud alakítani, mivel beszűkíti a tehetség/talentum gyakorlati jelentését, képes elvenni a fiatalokban élő vágyat arra, hogy abban legyen jó, amit szeret, amiben sok munka után elismerést és megbecsülést érdemelne ki magának. Ha nem vagy szuperhős, akkor nehezen jutsz el oda, hogy felnézzenek rád. Szilárd

Szerintem sok fiatalnak az a problémája, mert nekem is az volt, hogy ellentétes információknak kellett úgymond megfelelni. Mindenhol olvasni lehetett például, hogy a normál testalkat nem az XS-es méretet jelenti, fogadd el magad úgy, hiszen ez a normális. De ha felmentél a facebook-ra, instagramra stb. bárhova mindenhol irreális modelleket láttál. Sajnos bár nyilván sok előnye van a technológiának – én is használom – , de emlékszem mikor kisgyerekként virágot ültettünk több hónap telt el, mire láttuk az eredményt. Sajnos sok mindent kudarcnak fogunk fel, és meg sem várjuk az eredményt ha nem azonnal látszik. És sajnos a munkahelyek nagy többségén – tisztelet a kivételnek -, olyan a környezet, hogy addig a barátaid amíg valami hasznuk van belőle. Ezért sokan kiábrándultak sajnos… de teljesen egyetértek a cikkel! Csillag

Nem tudok 100%-ig egyetérteni. (…) Nagyon sok tehetséges fiatal van, akik idővel nagyot tudnak alkotni, mert pont az internet segítségével olyan up-to-date tudásokra tettek szert (főleg nyelvek és számítógépes ismeretek), melyek egy pár generációval idősebb számára hosszú idő, esetleg egy egyetem volt.

Másodszor, sok minden nem csak erre, hanem már a korábbi generációra is igaz, például a házasság vagy a felszínes kapcsolatok problémaköre. Harmadszor, és ez az utolsó gondolatom, én nem tapasztalom, hogy a social médiat a többség „boldog én” megmutatására használná. Lépten-nyomon depressziós idézetek, dalok megosztásába, „egy életre összetört szívekbe” botlok. Szerintem a social media ennek a generációnak sokkal inkább egy szeretetéhes segélykiáltás, mert – és ez az én magyarázatom -, személyes kapcsolatok hiányában nincs kivel megbeszélnie a problémáit. Dominika

Amint megkapják a szeretetet még jobban összezavarja őket, meg azt is, aki így akarja megoldani a problémát, olyan érzelmi Bermuda-háromszög jön létre, amiből ember legyen, aki kimászik. Ezek valójában gyökerét tekintve identitási problémák, amik az életprogram kereséséből vagy annak hiányából jönnek létre, ami viszont az egész emberi lét alapproblémája, amivel viszont minden ember szembetalálja magát, csak ők éppen abban a korban vannak, amikor ezzel szembetalálkoznak. Mert ugye az egész emberi lét vezetésért kiált. Ferenc, gimnáziumi tanár

Az Y még csak hagyján, itt a Z-generáció!

Amit én érzékelek, az, hogy a mostani 20 évesek nagyon mások mint azok akik 22-23 évesek. Valami a kettő között történt. Ugyanazt a tárgyat tanítom most, mint két éve a főiskolán, ráadásul sokkal változatosabban, mint előtte, de teljes érdektelenség. Nem értem a változás okát és nagyon keresem, hogy hogyan lehetne elérni őket, hogyan lehetne aktivitásra, érdeklődésre bírni a diákokat, de szinte semmi nem használ. Case study, csoport munka, interaktivitás nem tudja felrázni őket, mobilt, tabletet néznek, ha szólok, felháborodnak… Ha rosszabb jegyet adok, akkor levelet írnak, hogy ők ezt másképp érzik … Mintha a realitással nem akarnának szembenézni. Az az érzésem, hogy ami már nagyobb erőfeszítést igényel, azért nem szívesen tesznek, jobban szeretik, ha könnyen jön a siker, sőt mintha el is várnák azt. Pár éve még az volt a tapasztalatom, hogy a magas szakmai színvonalat nagyon értékelték a diákok és sokkal nagyobb felelősséget mutattak a saját tanulásuk iránt. Vannak kivételek ma is, de ma már ez csak 1-2 diák és nem ők a véleményformálók. Pár évvel ezelőtt 5-10 diák mindig volt, aki nagyon igyekezett és húzta magával a többit is. Én nagyon szeretném megtalálni a választ arra, hogy hogyan lehetne elérni őket. Anita, egyetemi oktató

Részemről azzal az állítással egyetértek, hogy az y generáció viselkedésjegyei neveltetésbeli hiányosságnak tudhatok be, mert a szülők nem foglalkoztak velük eleget, ráhagyták az internetre a dolgot. Ahogy a többi ember is felnőtt egyszer és vállalniuk kellett a felelősséget magukért, ugyanígy ennek a generációnak is fel kell nőnie és vállalni a felelősséget magáért, ahogy mindenki más. ’93-as vagyok (az is y-onos még). (…) Én is megfigyeltem, hogy az egyetemen amikor nálam lejjebb levő évfolyamokkal van órám, akkor az a benyomásom, mintha „gyerekekkel” lennek együtt. Nem szeretnék senkit sem degradálni természetesen, de van egy olyan érzésem, mintha a technológia infantilizálná a generációt. Nem hajlandóak érdemben kutatni, könyvet olvasni, hogyha könyvet ajánlasz nekik, akkor döbbenten néznek vissza. Természetesen vannak nagyon jó kivételek. Rozi

84 utániakat belevéve mar elég nagy a szórás. Mikor nyolcadikos voltam a saját osztálytársaim mondták,hogy a pár évvel alattunk járók sokkal többet meg mernek engedni maguknak,mint mi. Szóval ìgy már azt mondom,hogy egyáltalan nem igaz,legalábbis az én korosztályomra tuti nem. Nem lehet szerintem összehasonlítani a 20-as a 30 éveseket,hiszen mások a prioritások es szempontok.(’85) Viola

A balhét nem lehet kizárólag egy nemzedéken leverni

A megállapítások igazak – bár társadalmi rétegenként óriási eltérések vannak – de ez nem a nemzedék, hanem a korszak „hibája”. Ezzel nem felmenteni akarom őket a személyes felelősség alól, de amilyen nyomás nehezedik rájuk, azt talán nem is lehet normálisan, a személyiség torzulása nélkül túlélni – csak isteni kegyelemmel. Katalin

Szakemberként, szakirodalmi tudásokkal és személyes tapasztalatokkal írom: valóban; ez a kép reális; ám általános kor-/kórismeret. A szocializációs közeg, a család, a nevelés, a világkép, a személyes hit hatásának dominanciája sok mindent felülír. Az X, Y, Z, alfa hatások, nem feltétlenül élettámogató hatások, minden generációra hatnak, sőt …. Ugyanakkor morbid, amikor már említett, egymást követő generációk nem értik egymást. Élvezetes problémamegoldás, feladat ez az egyetemi oktatásban. Katalin, egyetemi oktató

Szakemberként, szakirodalmi tudásokkal és személyes tapasztalatokkal írom: valóban; ez a kép reális; ám általános kor-/kórismeret. A szocializációs közeg, a család, a nevelés, a világkép, a személyes hit hatásának dominanciája sok mindent felülír. Az X, Y, Z, alfa hatások, nem feltétlenül élettámogató hatások, minden generációra hatnak, sőt …. Ugyanakkor morbid, amikor már említett, egymást követő generációk nem értik egymást. Élvezetes problémamegoldás, feladat ez az egyetemi oktatásban. Katalin, egyetemi oktató

Igen látom, az eredeti kérdés a 94 utániaknak szólt legfőképp, ezért mint mellék véleményként írnám, én mint kettő 94 után született gyermek szülője mit gondolok. Szerintem ez egy nagyszerű generáció, úgy ahogy az előzőek is azok voltak. Én mint a 70-es generáció fiataljaként, annak idején a korszellemet követve bandáztam, kábítószeres haverokkal töltöttem a hétégi éjszakákat, nem voltam semmivel jobb, mint a mai fiatalok. Nem voltak céljaink, érdekbarátságok addig tartottak, amíg volt anyagod. ERKÖLCSI ÉS ETIKAI szabályaink így szóltak: amit meglátsz az a tied, az államtól meg ne szégyellj lopni, a boltba meg úgyis átvágnak, úgyhogy bátran nyúld le a napi cigi adagodat barátom. ERKÖLCS ? Áhh, az meg minek? Nem vagyok én apáca! TÜRELEM? Az kihalóban volt. Ha nem kapta meg a napi adagját ölni tudott volna. DEPRESSZIÓ? Oh, az volt bőven, amikor másnap jött a kijózanodás. ÖNGYILKOSSÁG? Hm, nem is hinnétek mennyien nincsenek már közöttünk. Érfelvágás, kábszer-túladagolás, felakasztás….. minden volt. Nekünk senki nem mondta, hogy különlegesek lennénk, ezért mindenki úgy gondolta: szar alakok vagyunk, minek éljünk. MUNKAMORÁL? Ja, az nem sok volt. Mivel úgy két hét elteltével büdös volt a munka,( mert a hippivilágban emelkedettebb létre voltál hivatott, mint hogy robotolj), ezért aki már egy évig dolgozott egy munkahelyen, az már „birkának” számított. „Beállt a nyájba.” Ez akkor nagy szégyen volt…… És még sorolhatnám generációm degeneráltságait. Hát röviden ennyi. Mi sem voltunk jobbak, mint a mostaniak, sőt! És mégis, valakiknek sikerült értékes emberré válni közülünk is. Szilvia

Kellenek-e a kategóriák vagy feleslegek, ártalmasak?

A tünetek stimmelnek, az általánosítás bizonyos területeken enyhén elfogult: a netes, kütyüs világ nyilvánvalóan minket jobban érint, a kapcsolati, érzelmi, türelmi pontok viszont az előttünk lévő generációban éppúgy igazak.. Érintettként a professzor hangneme – még ha általánosan igaz is – inkább hűvössé tett a megfogalmazottakkal szemben, mint párbeszédre invitált volna… nem érzek benne annyi segítő szándékot, mint amennyi kritikát. Petra

Még annyit talán, hogy a diagnosztika önmagában kevés, sőt talán néha árt is. Értem, hogy fontos vitatkozni róla, de szerintem a kérdés nem az, hogy igazak e ezek a problémák, hanem , hogyha igazak mit lehet velük kezdeni, hol lehet a megoldás. Leszólni egy kisgyereket, hogy milyen neveletlen, nem megoldás. Tudom, hogy a szülők generációja nem láthatta előre, hogy a technológiai fejlődésnek milyen negatív hatásai lesznek majd, de mégis önmagában egy y-os arcába vágni, hogy ” ti aztán milyen elszúrt generáció vagytok” anélkül, hogy a problémáikból kiutat mutatnának… Egy Rousseau-i természetbe kivonulás segíthetne talán ,de ahhoz az egész társadalom kellene, de legalább egy nagyobb online világtól független önellátó közösség, ami teljes életet és rehabilitációt nyújt az arra vágyóknak. Bár ez nem tűnik megvalósíthatónak egyelőre. Az egészről Madách Ember tragédiája jut eszembe, az is arról szól többek között, hogy minden korszaknak, generációnak megvannak a maga problémái, amiket érdemben sose tudnak kezelni, és hogyan válik a világ egyre furcsább hellyé. Ha nagyon fennkölten akarnám zárni az egészet még idézném a mű konklúzióját is, de nem teszem. Cheers, és szerintem gyógyszereket fejlesszünk és ne a betegség fölött vitatkozzunk. Áron

Szerintem ez nagyon nagyon általánosítva igaz csak, tényleg családtól függ és én úgy látom, hogy ez családon belül is változó pl.én első gyerekként szigorúbb nevelést kaptam az egy évvel fiatalabb tesómmal, mint a kétezer körül született tesóim. Nem mutogatni akarok de a 21. században születettekre ez sokkal jobban igaz általánosságban, persze a munkán kívül. És innen borul a többi pont, bár a türelmetlenség az tényleg jellemző. Dóri

Érdekes fölvetés egyébként, de azzal én sem értek egyet, hogy fikázunk egy generációt, amiért gyerekként maguktól nem ismerik föl, hogy milyen veszélyei vannak a technológia folyamatos használatának. Az a helyzet, hogy tényleg kevés segítség áll rendelkezésre, és az ami van, az is irreális néha. És szerintem ugyanaz az analógia, mint az előző generációnak: hogyha a szülők a TV-t bébiszitternek tekintik, annak beláthatatlan következményei vannak. Csak most a TV-t fel kell cserélni iPadra meg iPhone-ra. Nagyon fontos lenne szerintem, hogy ahogy a TV-re is adtunk egy választ, akkor az okosketyerékre is adjunk egy választ: papírra nyomtatott könyv. Viszont ezt meg nagyon kicsi korban a szülőnek kellene elkezdenie. Vacsoraasztalnál szülő nem veszi föl az „életbevágó hívást”, mi több, együtt vacsorázik a család, és esténként a szülő olvas a gyereknek és amikor a gyerek is megtanul az iskolában olvasni, akkor is meg egy ideig mindenképpen érdemes vele együtt olvasni, és bátorítani ezt a jó szokást. Tanulni kellene a gyerekkel rendszeresen. Hogyha korán sikerül fölkelteni az érdeklődést a könyvek iránt, akkor nagyobb eséllyel lesz belőle normális ember. Semmiképpen nem javasolnám a saját mobiltelefon használatát 14 éves korig. Rozi

Ez a bejegyzés eredetileg a panpeterstop.blog.hu-n jelent meg, de valamilyen technikai hiba következtében ott rosszul jelenítődik meg, ezért itt is közöltük.

Ha érdekel még a téma ajánljuk ezt a posztunkat, ami az indexen heti best of lett. Sokan szavaztak a kérdésre is: Vagy ez is érdekes lehet még: Ezek a mai fiatalok?! Látogass el facebook-oldalunkra, ahol sok érdekességet közlünk.

Szerző: Bereczki Enikő ifjúsági és generációs szakértő http://generationdilemmas.com/